A személyiség, a nemi szerepünk már a kezdetek óta adottak. A fiúk a férfias szerepeket tanulják, a kislányok a női feladatra készülnek. Megfigyelik anyától, mamától hogyan kell a babával foglalkozni, a konyhában sürögni, rendet tenni, sőt még azt is, hogy hogyan kell erre másokat is tanítani. Megtanuljuk ezeket a szerepekkel együtt járó feladatokat megoldani. De vajon azt is megtanuljuk, hogy hogyan kell magunkkal is törődni? Vagy ez természetes számunkra?
Gondolj csak bele, hogy amíg fiatal vagy, nem alapítottál még saját családot, addig természetes dolog számodra, hogy odafigyelsz magadra, a saját igényeidre, az egészségedre. Emlékszem, húszas éveim elején jártam, amikor egyszer egy akkor nálam sokkal idősebb néni a munkahelyemen azt mondta : – Magának valami nagyon pénzes barátja lehet, hogy ennyire tud adni magára! 🙂 Tévedett! Nem volt nagyon pénzes barátom. Igényem az ápolt külsőre, egészségre viszont annál inkább. S mint egyedülálló – mai nevén szingli – megtehettem ennek érdekében időben is, anyagilag is mindent. Nem gondolkodtam sokat azon, hogy szabadidőmben mivel töltsem az “unalmas” órákat. Rendszeresen sportoltam, oda figyeltem mit eszem és iszom, igyekeztem egészségesen étkezni és élni. Külsőleg és belsőleg, testileg és lelkileg is tudatos voltam. És mindig volt időm, energiám azokra az emberekre is, akik fontosak voltak.
Családban, anyaként teljesen természetes a másokról való gondoskodás. Emlékszel, úgy kezdtem a mai gondolatmenetet, hogy kezdetek óta adott a szerepünk, megtanuljuk az ehhez kapcsolódó feladatokat megoldási?! Ez, a másokról való gondoskodás a női szerep része. Sokszor munkából haza érve, bevásárlás után még rád vár a főzés, mosás, takarítás, a gyerekekkel foglalkozás, tanulás után még a pároddal való törődés is. S mikor a napod végére érsz fáradtan, vajon van még időd, energiád magaddal is foglalkozni?
Már hallom is a választ. – Dehogy van, örülök ha ágyba kerülök. – Mikor, hogyan és miből lenne lehetőségem magammal is törődni?! ….. a kifogások listája végtelen. Sajnos.
Közelítsd meg egy kicsit más oldalról a magaddal való foglalkozás gondolatát… Belegondoltál már abba, hogy mi lesz a számodra fontos emberekkel, ha Te nem vigyázol magadra? Ki fog róluk gondoskodni, ha nem figyelsz magadra, az egészségedre?! Párod mitől lenne olyan büszke rád, ha te nem vagy az?! (korábbi 👉 írásomban erre már utaltam) Ha fiaid vannak, biztos tapasztaltad már, hogy amikor szépen, csinosan indulsz el otthonról, akkor az első pozitív megjegyzést pont a gyermekeidtől (vagy a párodtól) kapod. Szerinted miért? Mert a fiúk igenis büszkék arra, ha az Ő anyukájuk (párjuk) csinos, ápolt. Ez a férfi szerep egyik eleme. Emlékszel amikor megismerted a párod, mennyi bókot kaptál tőle, hogy milyen csinos, szép vagy? Ismerjük el, hogy mi nők szeretünk tetszeni, szeretünk elismerő szavakat, pillantásokat kapni. Csak az idő és feladatok változásával már inkább a másokról való gondoskodásunk, s nem elsősorban saját magunk miatt.
Család mellett is kell szakitani időt, energiát, lehetőséget arra, hogy – ha nem is olyan mértékben mint fiatalságunk idején – törődjünk egészségünkkel, lelkünkkel, testünkkel. Figyelj a harmóniára kívül-belül. Az emberek első benyomása a külső alapján alakul ki. Ezért nem mindegy, hogy a napi öltözéked, hajad-bőröd-körmeid állapota mit mesél a magaddal való kapcsolatodról?! Mert aki békében, harmóniában van saját magával, csak az tud igazán a környezetével is. Légy büszke arra amilyen vagy, hiszen családos anyaként dolgozol nem csupán otthon, hanem a munkahelyeden is. A szerepek között pedig egyetlen egy ember van, aki mindig ott van veled: Te. Legyél hát a legjobb viszonyban ezzel a személlyel. Megéri befektetni ebbe a kapcsolatba.
Ma a @bonprix.hu oldaláról választottam színben, stílusban összeillő, nagyon kényelmes és jó minőségű darabokat, ráadásul teljesen elfogadható árban. (az oldalra kattintva – @bonusway.hu oldalon keresztül belépve – üdvözlő bónuszt kapsz, így még további kedvezményeket is kaphatsz a vásárlásod mellé, ezzel is kicsit kedvezőbben tudsz magaddal törődni 🙂).
Ha tetszett a cikk, a megosztást köszönöm szépen☺.
Szeretnél elsőként értesülni a folytatásról, a legújabb írásaimról ? 👉 gyere iratkozz fel a hírlevélre.
Megtalálsz : ITT.
Facebook oldalamon: ITT.
Instagram oldalon: ITT.
Várlak vissza szeretettel. Szép napot kívánok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: